 |
||||
 |
További mesék:
 PAPÍRSZÍNHÁZ CSOMAGOK |
|||
| Pszichológusi elemzés | ||||
|
A népmese egészen különleges helyet foglal el a gyermekeknek szóló történetek sorában. Szinte olyan, mintha nem is emberi kéz, hanem közvetlenül a természet műve volna. Az évszázadok során létrejött és fennmaradt, számtalan ember nyomát hordozó történetekben gyakran valami nagyon általános, örökérvényű igazság kristályosodik ki. Mindaz, ami nem fontos, ami nem igaz, ami nem időálló: lekopott, lecsiszolódott róluk. Csak az maradt meg, ami kortól és egyéni tulajdonságoktól függetlenül mindenki számára érvényes és létfontosságú. Jó néhány olyan mese van, mely sok egyéb jelentése mellett szimbolikus formában olyan belső folyamatokról is szól, melyek minden ember életútját és személységfejlődését jellemzik. Ezért olyan különlegesen alkalmasak fontos élettapasztalatok átadására. A konkrét történet mögött meghúzódó általános mondanivalót nem szükséges tudatosan megérteni – semmiképpen sem kívánatos, hogy a mesehallgató gyereknek megmagyarázzuk: voltaképpen „miről is szól“ a mese – de a szimbolikus üzenet mégis eléri a lélek mélyét, és ott jótékony hatást fejt ki. A magyarázat csak elrontaná a mese varázsát és összezavarná a gyereket. A szimbólumok üzenete az óvodáskorú gyerek számára eleve jobban, mélyebben befogadható, mint a racionális magyarázat. Számára természetes, hogy a mesében a gonoszság például csúnya boszorkány, a segítő jóindulat gyönyörű tündér, a lélek mélyének vad szenvedélye fenyegető vadállat képében jelenik meg. A mesék a szimbólumok segítségével őszintén szólnak az emberi lélek sötét, veszedelmes oldalairól is: az irigységról, a féltékenységről, az uralomvágyról, a féktelen szenvedélyekről: mindarról, amit minden gyerek átél, önmagán és a környezetén. A népmese azonban nemcsak felmutatja, hogy mi minden lakozik az emberi lélekben, hanem kiutat is mutat és vígaszt nyújt. A mesehallgató mindig bízhat benne, hogy a történet jól végződik, hogy a még olyan ijesztő és kilátásnak tűnő helyzetnek is lesz megoldása, és a mesehős győzedelmeskedik. Más szóval: az élet nagy problémáira van megoldás, és aki bátor és nem riad vissza a nehézségektől, az a mesehősökhöz hasonlóan a valóságban is boldogulni fog. A mesék sokszor foglalkoznak a személyiségfejlődés különféle állomásaival, azok buktatóival. Talán a leggyakoribb téma a felnőtté válás, amikor a mesehős elhagyja gyermekkorának biztonságos, eseménytelen színhelyét, majd sok viszontagság után elnyeri jutalmát, például a fele királyságot és a legszebb királylányt: tehát a pszichológiai értelmezés szerint személyiségfejlődése eléri azt a szintet, melyen már uralkodni tud saját lelke (érzelmei, indulatai) birodalmában és felnőtt módon képes párkapcsolatot kötni. A mesehallgató gyereket azok a mesék érintik meg legmélyebben, melyek az ő érzelmi állapotára leginkább rárímelnek. Ezek azok a mesék, amiket fáradhatatlanul, újra meg újra meg akar hallgatni. A mindig újrahallgatott, újraolvasott mese nem jelent változatlan élményt: a mesék ugyanis legtöbbször több rétegűek: az emberi léleknek, az emberi kapcsolatoknak, a személyiségfejlődésnek több aspektusával is foglalkoznak. Ahogy a gyerek nő, fejlődik, más és más problémákat kell megoldania, úgy fog egy kicsit mindig mást és egyre többet befogadni a mesék mondanivalójából. Ezért is jó, ha a gyerekek minél több mesével megismerkednek, hogy fejlődésük, növekedésük során mindig rátalálhassanak az őket leginkább segítő „kedvencekre”. Azokra, amikre éppen akkor leginkább szükségük van. A „saját” mese gyógyító hatását különféle meseterápiás eljárások keretében célzottan is hasznosítják. A Hamupipőke méltán az egyik legnépszerűbb mese a Grimm testvérek gyűjtéséből. A történet olyan gazdag, sokrétű, hogy itt csak néhány elemével tudunk foglalkozni. Hamupipőkeélettörténetével minden gyerek azonosulni tud, hiszen melyikük ne érezné időnként, hogy idősebb testvéreivel (vagy társaival) összehasonlítva kicsi, értéktelen és elnyomott; melyik gyerek ne érezne keserű haragot és csalódottságot, ha például neki már le kell feküdnie, miközben a másik szobából áthallatszik a „nagyok” vidám mulatozása. A mese sok nagyon általános negatív emberi érzést mutat fel: irigységet, féltékenységet, megalázottságot, hallgatója mégis átélheti azt a reményt, hogy az igazság végül minden gonosz mesterkedés ellenére diadalmaskodik. A Hamupipőke jellegzetes figurája, a gonosz mostoha sok mesében szerepel. A mesék gyakran mintegy megkettőzik az anyafigurát: a gyerekben élő anyakép jó oldalát a régen meghalt édesanya, a negatív oldalt szélsőségesen eltúlozva a gonosz mostoha jeleníti meg. Ez nagyon fontos „trükk” a mesékben: minden kisgyerek hol a legcsodálatosabbnak, minden jó érzés forrásának érzi édesanyját, aki enni-inni ad, szereti, kényezteti, megvédi minden bajtól, hol – hacsak rövid időre is – nagyon megharagszik rá, amikor nem teljesíti kívánságait (például a mégoly hevesen megkívánt édességet megtagadja), vagy a nevelés során kellemetlen követelményeket támaszt, mondjuk megtiltja, hogy mások holmiját elvegye, vagy elvárja, hogy rendet rakjon maga után és segítsen a háztartásban. A mostohatestvérek figurájában a mostohaanyához hasonlóan a testvérek (vagy általánosabban a kortársak) iránti érzések negatív oldala jelenik meg: a vetélkedés, a féltékenység, az alulmaradás kínja, miközben a megalázottság miatti harag, bosszúvágy a mostohatestvérek határtalan gonoszsága miatt jó lelkiismerettel átélhető. A Hamupipőke, mint minden jó mese,erőt és bíztatást nyújt: az alárendelt állapot nem tart örökké, a kicsi, tökéletlen gyerek álarca alatt nagy értékek rejtőznek, melyek idővel kibontakoznak és sikerhez vezetnek. |
||||
 |
||||
